Gépélmény

A tegnapi World Usability Day alkalmából tartottam előadást, ráadásul az a megtiszteltetés is ért, hogy a bevezető, tehát a "magyarázós" előadást én tarthattam.

Diák + mondanivaló hozzá:

 Az előadás célja, hogy egyrészről egy gondolati keretet adjon a használhatóságról, amiben gondolkozni lehet a témáról, másrészről hogy tisztázza néhány kapcsolatos fogalom helyét.

Nagyjából ezek a fogalmak fedik le a tágabb értelemben vett területet, bár van közös részük, lényegében ugyanarra utalnak: olyan felületre, tervezésre, amiben a felhasználónak, az embernek nagy szerepe van. Bár sokféle meghatározás és definíció létezik mindegyikre, ebben az előadásban inkább egy keretre húzzuk rá őket, így megpróbálva a viszonyaikat tisztázni.

Induljunk ki egy elég általános helyzetből: van egy termékünk, amit el szeretnénk adni, egy koncepciónk, amit meg szeretnénk valósítani. Bár a téma többnyire informatikai problémákkal kapcsolatban merül fel, szeretném hangsúlyozni, hogy a módszerek és elvek korántsem csak itt értelmezhetők.

A legfontosabb a termékhez vagy koncepcióhoz, hogy legyen egy célcsoport, aki azt majd használni fogja, és fizetni fog érte. Itt szándékosan használtam a „Felhasználó” szót a „Vásárló” helyett, szerintem ez egy optimistább nézőpont, hogy amit csinálunk, azt valaki ténylegesen is használni fogja, nem csak megvenni. Ez a fenntarthatóbb üzleti modell is.

Kicsit továbbgondolva, a „Felhasználó” szót kijavítanám „Emberre”. A használhatóságnak mindig is volt egy kicsi humanisztikus íze, ahogy az embert a középpontba helyezzük. Ugyancsak ide tartozik, hogy az ügyfélre velünk egyenrangú félként tekintünk (vagy pedig ő csak a felhasználó 1.0). Ez kicsit több, mint ha csak a felhasználóról beszélnénk, a jól megtervezett termékek fenntarthatók és többet is nyújtanak, mint a felhasználásra alkalmasságot. Funkcionális egyezőség esetén ez lesz az a plusz, ami miatt egyik vagy másik termék mellett dönt a vásárló.

Persze az ember nem csak egy dimenziós lény. Van személyisége, gondolatai, céljai, fizikai és kognitív jellemzői, amelyek befolyásolják hogyan viszonyul a világ dolgaihoz. Ezeket a termék tervezésekor figyelembe kell venni. Triviális példa: ha nem vesszük figyelembe az ember átlagos testméretét, akkor nem tudnánk neki széket vagy akár autót tervezni: vagy túl nagy lenne, vagy el sem férne benne. Hasonló dolgok vannak a szoftveres rendszereknél is, bár itt a kognitív jellemzők kevésbé kézzelfoghatók.

 Az embert körbe veszik további emberek, akikkel interakcióban van, illetve van egy fizikai világ, egy környezet amiben él. Ettől sem tekinthetünk el. Bizonyos megoldások működnek környezetben (pl.: otthon), de nem működnek máshol (pl.: az utcán).

 Ha felsorolt jellemzőket felmértük, akkor jöhet a termék és koncepció tényleges megvalósítása. Ez egy rendszer lesz, ami megfelel az igényeknek és elképzeléseknek mindkét oldalról.

 A rendszert tovább bonthatjuk részekre: szoftver és hardver, ezek jól ismert fogalmak. A szolgáltatások tartalmaznak mindent, ami nem az előbbi kettő: pl.: támogatás, adott esetben bérlés, az eladási csatornák, az üzleti modell. Végül van egy negyedik komponens, ezt jobb híján stílusnak neveztem el. Ez az a része a rendszernek, ami az érzéseket közvetíti a termékkel kapcsolatban, így ez meglehetősen szubjektív, nehezen megfogható, ugyanakkor jelentősen hozzájárulhat egy termék sikeréhez.

 Ha megvan a rendszerünk, szeretnénk ha azt a felhasználó ténylegesen is használná, ezért készítünk hozzá be és kimeneti csatornákat. Ha kicsit visszatekintünk a rendszerre, látható egy piros keret a rendszer rész elemei között. Ez a rendszer interfésze, amihez a ki és bemeneti csatornák csatlakoznak. Amikor az ember a rendszerrel interakcióban van, akkor ezt az interfészt látja. Ez azt is jelenti, hogy hiába jó a rendszer belseje, ha az interfész nem kielégítő, a felhasználónak nincs készsége / ideje / kompetenciája, hogy a dolgok mélyére nézzen. Ha a szándékainak, céljainak megtestesülését látja az interfészen, akkor elégedett lesz, egyébként nem.

Sajnos a négy rész (ember, rendszer, be és kimenet) eltérő nyelvvel rendelkezik: a felhasználó gondolatai, a be és kimenet csatornái, végül a rendszer más nyelven beszél, esetenként a részeken belül is vannak további (al)nyelvek (bár pl.: a rendszer belső nyelvei: hardver és szoftver, üzlet közti tolmácsolást ideális esetben végrehajtják a rendszer készítői). Ahhoz, hogy az egyes részek közti kommunikáció működőképes legyen fordítani kell, a jeleket meg kell feleltetni egymásnak. Ha ez a fordítást, a nyelvek egyeztetése jól működik, a rendszer meg fog felelni az embernek. Ez a megfelelés egyúttal azt is jelenti, hogy termék jó lesz.

A kezdeti fogalmakhoz, részterületekhez itt lehet visszacsatolni: az egyes részrendszerek közt a tolmácsolást a különböző diszciplínák végzik el. Mindegyiknek van része az interfészen is (itt utalunk arra, hogy pl. a hardver és szoftver közti fordítást is el kell ugyan végezni, de ez a technikai kollégák feladata), és ezáltal kis és bemeneti csatornák felé is.

Természetesen a rendszer jellegétől függően ezek tartalmazások máshogy is nézhetnek ki. A lényeg ott van, hogy melyik fordítási kapocs mivel foglalkozik inkább.

Még egy fontos dolog, amit a rajz kifejez: bár a diszciplínák kapcsolódnak az emberhez, de mégis inkább az interfészre koncentrálnak. Ez azért van, mert az embert csak nagyon ritkán és nagyon nehezen és drágán van esélyünk megváltoztatni (pl. fizikai jellemzőknél ez a változás is csaknem lehetetlen, de a tréningek, képzések hatásossága is kérdéses weboldalak esetén egyenesen kivitelezhetetlen). Éppen ezért a felhasználóktól nem várhatjuk el, hogy változzanak, csak a rendszerre tudunk koncentrálni, csak azt tudjuk megváltoztatni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.