CLI+GUI, (NUI)

2010.11.23. 19:10 polgarp

Ha visszatekintünk a felhasználói felülettípusok kialakulására , akár úgy is tekinthetjük hogy valami fejlődés zajlik, amit például az alábbi Wikipédia ábra is sugall:

Sőt, ezt a fejlődési folyamatot gyakran a szakmában is hangoztatják, mondván a parancssoros megközelítés rosszabb használhatósággal rendelkezik, mint a grafikus felhasználói felület. Ez persze nem igaz, hiszen a használhatóság definíciójából következik, hogy használhatóság csak adott kontextusban értelmezhető.

Ezért írok most egy rövid áttekintést a három fő típusról, illetve a CLI és GUI kombinációjáról, ami egyes kontextusokban nagyon jó használhatóságot eredményez.

CLI, GUI, NUI

Parancssoros felhasználói felület (Command Line Interface, CLI)

Aki nem az elmúlt években találkozott számítógéppel, esetleg nem csak Windows-t használ szinte biztosan találkozott már ezzel.A felhasználó parancsokat gépel be, amit a gép értelmez, végrehajt, majd jó esetben felel valamit.

A CLI-k kialakulása a számítástechnika hőskorához köthető, ekkor a gépek korlátozott képességei miatt nem is nagyon volt lehetőség másfajta kezelésre.

Használhatósági szempontból előnyük, hogy

  • gyakorlott felhasználók nagyon gyorsan és hatékonyan tudnak vele dolgozni,
  • ismétlődő feladatokat végezni illetve
  • mind fejlesztői, mind felhasználói szempontból nagyon rugalmas.

Hátránya viszont

  • a meredek tanulási görbe,
  • rendkívül alacsony a felfedezhetőség (új parancsok megtanulása) és
  • jelentős kognitív a terhelés a felhasználón (pontos mentális modell, terv stb. kell).

Szerencsére a kezdeti idők óta sokat változtak a CLI-k a felhasználókat segítő lehetőségek terén, pl.: automatikus kiegészítés, színes kiemelés, a parancs történet (history) kezelése.  A grafikus kezelők fejlődésével a szemet kevésébe megterhelő megjelenítés is lehetővé vált mára (szemben a régi rendszerekkel).

Szintén nagyon sokat fejlődött a parancsok értelmezése, ezáltal sokkal jobban tolerálva az ember hibázásokat.

Grafikus felhasználói felület (Graphical User Interface, GUI)

Manapság a legelterjedtebb típus, különösen a WIMP (Window, Icon, Menu, Pointer) paradigma miatt. A mostani szempontunkból a webes felhasználói felületet (WUI) is ide sorolhatjuk, bár sok tekintetben jelentős különbségek vannak a GUI-hoz képest.

A GUI használata során a felhasználó elsősorban az egeret (vagy más hasonló eszközt) használ, a képernyőn lévő elemek (gombok, ablakok, menük) segítségével végzi a feladatát.

Használhatóság szempontjából az előnye hogy

  • nem az emlékezetre (rememberability) hanem a felismerésre (recognizability) épít,
  • könnyen tanulható (mert a feladathoz kapcsolódó szavak egyből látszanak).

Hátránya, hogy

  • gyakorlott felhasználók számára lassú,
  • jó felépítéshez jelentős fejlesztői erőforrások kellenek (pl.: prototípusok stb.)

Természetes felhasználói felület (Natural User Interface, NUI)

NUI-ról beszélhetünk ha nincs egér, billentyűzet vagy más közvetett beviteli eszköz, hanem a felhasználó közvetlenül, pl.: végtagjai segítségével irányítja a számítógépet, adott esetben felhasználói felület nélkül.

Az elmúlt években kezdődtek meg a kutatások olyan eszközök iránt, amelyek semmilyen előzetes tanulást nem igényelnek, a felhasználó különösebb tanulás nélkül azonnal használni tudja az eszközt.

A mutli-touch készülékek (pl. iPhone) egy fontos lépés a NUI-k irányában (pl.: a gesztus vezérléssel), de ezek nagyrészt még mindig a régi GUI elemeit használják.

Használhatósági értékük még nem tisztázott, viszont nagyon is alkalmasak nagyon jó felhasználói élmény biztosítására, hiszen a számítógép ebben az esetben semmilyen korlátot nem állít.

Azt gondolom, hogy a közeli jövőben egyre több ilyen eszközt és főleg alkalmazást fogunk látni, amire jelzés az XBox Kinect sikere is.

Vannak további típusok is (pl.: Zoomable User Interface, Tanglible User Interface - ezek jelentősége, elterjedtsége korlátozottabb).

CLI+GUI

A CLI (jellegű interakció) és GUI összeforrasztása bizonyos alkalmazásokban jelentősen növeli a használhatóságot, még a kevésbé gyakorlott felhasználóknál is. Két példát tudok erre mondani:

  1. A böngészők URL sávja, ahol a www címek bepötyögését fokozatosan felváltotta a kereső mezővel való kombinálás. Például a Chrome omnibar-ja is ilyen, és további alkalmazások is elérhetőek ilyen formán. (Én pl. a Twitterezésre is egy ilyen add-ont használok, a Twitterbar-t).
  2. A Remember the Milk feladat hozzáadó mezője is értelmezhető CLI-ként, néhány paranccsal kombinálva egész bonyolult feladatokat is könnyen, lassító kattintás nélkül be lehet vinni.

Mindkét esetben egy GUI-n lévő mezőbe gépelünk, de többféle információt, amelyet egy intelligens értelmező fordít a megfelelő parancsra. A gépelés miatt a használat gyors, az értelmező segít a parancsok felismerésében (pl.: megmutatja a lehetőségeket) ezáltal építve a recognizability-re. Az olyan prediktív listák, mint amilyet a Google Instant használ tovább segítenek a sok lehetőség közti választásban, és ez a megoldás a klasszikus GUI-ban csak nehézkesen valósítható meg.


Tanulság: Egyrészről az egyes felhasználó felület típusokat a helyükön kezelni, van amire egyik, van amire másik típus alkalmasabb. Másrészről bizonyos alkalmazásokban előnyös több típus kombinálása.

Címkék: usability alapozás

A bejegyzés trackback címe:

https://gepelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr822468330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lajthabalazs · https://google.com 2010.11.23. 21:46:31

Olvasok egy jo blogbejegyzest, amit ajanlanek neked, erre kiderul, hogy te irtad... Erdekes a cimsor, mint CLI, jogos feletes, es a tovabbgondolasa uj szint vihet az alkalmazasokba: egy IDE kodeditor kepessegeivel felruhazott grafikus CLI a linuxguruk eszkoztarat tehetne elerhetove a hetkoznapi halando szamara, ha a tabolas-t Ctrl+ Space-eles valtana fel.
Erdekes a NUI is, ha vegre valaki olyan kezd el vele dolgozni, aki nem GUI fejlesztokent kezdett ed ezert kilat a dobozbol.

polgarp · http://gepelmeny.blog.hu/ 2010.11.24. 00:18:58

Szerintem is nagy nagy lehetőségek vannak a CLI+GUI-ban - csak egyrészről nagyon jól kell implementálni, másrészről jól kell tudni dönteni, hogy szükség van-e rá vagy nincs - ez egy nagyon nehéz kérdés. Talán egy jövőbeni posztban visszatérek rá.

Egyébként nemcsak a NUI, hanem a többi "újfajta" UI is érdekes lehet - bizonyos alkalmazásokban - csak jól kell tudni dönteni hogy éppen mire van szükség. Ezek pl. a mobil eszközöknél lehetnek különösen érdekesek, ott pl. egy ZUI jobb elrendeezést kínál, mint egy klasszikus menüs gombos GUI. Persze ehhez is nemcsak a lehetőséget kell meglátni, hanem jól kell tudni kiválsztani és megtervezni az eszközt. Sajnos sokszor van az, hogy pusztán implementálják a technikai lehetőséget anélkül hogy elgondolkodnának az adott paradigma mélységén. Mondjuk ezért van az is, hogy még mindig a desktop metafóra a legsikeresebb - az elején volt egy hó implementáció, és azóta nagyjából mindenki azt másolja.

lajthabalazs · https://google.com 2010.11.24. 10:20:14

Még hozzá kéne venni a 3D-t, és összeomlik a desktopra épített kártyavár.

süti beállítások módosítása