Smartmobil '11 beszámoló

2011.04.06. 21:50 polgarp

Ma a Smartmobil'11 konferencián vettem részt, egy rövid beszámoló róla. Elsősorban trendekkel kapcsolatos információkra voltam kiváncsi, másodlagosan mobil használhatósággal, felhasználói élménnyel foglalkozó dolgokra.

Talán a nagy létszám miatt is (750 fő regisztrált), talán a meghívott előadók széles köre miatt is, kicsit több volt az általános, csekély információ tartalmú előadás (szakszóval: "bullshittelő"), de azért egy-egy elejtett félmondatból lehet tanulni, illetve ki lehetett nézni, hogy kivel érdemes a következőkben felvenni a kapcsolatot, ha már dedikált networking alkalom nem nagyon volt.

A twitter streamen elég jól lehet követni az általános hangulatot, úgyhogy az se hagyott ki sok mindent, aki végül nem tudott eljönni.

Gondolatok:

  • Galántai Zoltán: míg az internet a sok-sok kapcsolatot hozta létre, addig a mobil az egy-bárhol kapcsolatot.
  • Varga Tamás (Carnation) beszélt a multiplatform fejlesztésről, a technikájuk, hogy egy multi frameworkkel megcsinálják először az app-ot, aztán ha bejön, akkor átültetik natívba is. Mutatott egy érdekes képet, amin egy alkalmazás logikai rajza látszott, prototípus formájában, milyen interakcióra mi történik, aztán gyorsan le is vette, amikor mindenki elkezdte fényképezni.
  • A BpMenetrend fejlesztője említette, hogy használnak folyósós teszteket, ez mobilok esetében különösen hatékonynak tünik.
  • A multiplatformra több előadásból is az jött le, hogy az első platformra sok az idő, a többire nem, hiszen a kész alkalmazás már egy nagyon részletes rendszertervnek felel meg, és inkább csak kódolni kell, illetve a design-t átalakítani. Gondolom ebbe az is beleértendő, amikor a platformok logikai (pl gombok, notifications) különbségeit is figyelembe veszik.
  • Dunder Krisztián volt az egyetlen, aki direktbe említette a "usability" szót, bár az előadásában aztán csak felületesen tért ki rá.
  • Meglepő módon az "experience" nem lett bullshit szó, talán inkább a marketinges arcok használták a brand-ekkel kapcsolatban.
  • A User experience a levegőben volt, de nem nagyon volt róla szó. A fejlesztők valamilyen formában többnyire említették, de inkább a platformokról, technológiákról volt szó, egyelőre még a technikai megközelítés dívik.
Címkék: mobil konferencia

A bejegyzés trackback címe:

https://gepelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr852805817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása