Letöltés és usability

2009.06.05. 12:15 polgarp

Éppen arról levelezünk, hogy az egyetemi könyvtárba milyen szakirodalmat kellene megvenni. Nos a helyzet az, hogy saját tapasztalatom szerint a hallgatók gyakorlatilag már nem járnak könyvtárba, a szakirodalomra inkább az interneten keresnek rá, amiben bőven benne van az is, hogy egész szakkönyveket töltenek le ebook-ként.

Ennek két okát látom, egyrészről ott van a költségfaktor, olcsóbb az ingyen, mint az 5-10-20 ezer forint egy komolyabb szakkönyvért. De legalább ilyen fontos (és mi a szempontunkból érdekesebb) a használatóság kérdése.

Ha meg akar venni az ember egy szakkönyvet, akkor vagy elcaplat a boltban, és jobb esetben azonnal megveheti és viheti haza, rosszabb esetben mászkálhat utána napokig. A másik lehetőség az internetes rendelés, ekkor az internetes vásárlás nyűgjein túljutva (kis izgalom, hogy ellopják-e a kártyaszámát vagy nem, azonosítások, béna űrlapok) megjön valamennyi időn belül (ha nem veszik el / sérül meg szállítás közben).

Ennek eredményeképpen ott lesz a kezében a papír alapú könyv, ezt jobb esetben használni is tudja. Szerencsére most már terjedőben van egyes kiadványok esetében, hogy digitálisan is megkapja, és akkor tud benne pl.: keresni, de ez még elég ritka.

A fenti folyamattal szemben, letöltéssel jóval egyszerűbb a módszer: beírja az ember a könyv címét + pdf/ebook a google-ba, és letöltési sebességtől függően rövid időn belül ott a szakkönyv a kezében, digitálisan (kereshetően). (Minél speciálisabb a szakirodalom, annál nehezebb megtalálni, de egyetemi hallgatói szinten ez működik.)

A kereshetőséget többször hangsúlyoztam, ez szakkönyvek esetében különösen fontos. Ugyanis az ilyen könyveknél többnyire nem szükséges a fedlaptól-fedlapig olvasás, hanem csak egyes részekre, illetve fogalmakra vagyunk kiváncsiak. Ezt segítik különböző módszerekkel, pl.: tárgymutató, tartalomjegyzék. Használhatósági szempontból viszont jobb a szabadszavas keresés.

Most a DRM-ről inkább nem is beszélek, amikor pl.: a megvett digitális könyvet nem lehet olvasni csak egyfajta, dedikált eszközön.

Azt gondolom, hogy használhatósági szempontból jóval egyszerűbb letölteni, hiszen a felhasználók célja itt nem a vásárlás maga, hanem az adott könyvben található információk felhasználása, ami miatt szeretnének minél kevesebb időt tölteni a vásárlás folyamatával. Plussz a digitális, kereshető forma jobban is támogatja a felhasználást.

Használhatósági szempontból a tanulság a következő. Amíg a vásárlások nem jutnak legalább olyan használhatósági szintre (illtve jobbra, hiszen a költségfaktort is ellensúlyozni kell), mint a letöltések, addig mindig előnyben lesz. Mondjuk az is egy megoldás, amivel a jogvédők próbálkoznak, hogy a letöltések kényelem faktorát próbálják csökkenteni, lenullázni.

Címkék: usability file cserélés

A bejegyzés trackback címe:

https://gepelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr131165306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása